Sóvárgás

Pasizási tanácsok
huszonharmadik fejezet

Másnap reggel Mia arra ébredt, hogy egy erős kezek nyomják a matrachoz. A combjai szétfeszítve, és egy fallosz belehatol. Azonnal kipattant a szeme, és meglátta maga fölött Gabe izzó tekintetét.
– Jó reggelt – üdvözölte Gabe, és megcsókolta.
Mia egy épkézláb szót sem tudott kinyögni. A teste lángokban állt, és Gabe minden egyes döfésétől egyre jobban felizgult.
Gabe olyan erős kezekkel szorította le a csípőjét, hogy mozdulni sem bírt. Nem tehetett mást, mint hogy ott fekszik, és elfogadja, amit tesz vele.
Gyors menet volt. Semmi előjáték. Gabe keményen és gyorsan megbaszta. Közben belecsókolt a nyakába és nyalogatni kezdte a fülcimpáját, amitől Mia libabőrös lett és felnyögött. Már közel járt a csúcshoz.
– Nézz rám, bébi, és élvezz el!
A torokhangon dörmögött parancs pokolian felizgatta Miát. Tekintetét a férfira szegezte, minden izma megfeszült, és kirobbant belőle az orgazmus.
– Mondd a nevem – suttogta Gabe.
– Gabe!
Mohón nézték egymást. Alighogy Mia kiejtette a nevét, Gabe hozzápréselte az ágyékát, mélyen befúrta magát az ölébe, és elélvezett. Aztán ráborult és pár percre betakarta a testével. Végül feltápászkodott a tenyerére, puszit adott Mia orrára, és mosolyogva nézett le rá.
– Szeretem, ha így indul a nap!
Legördült Miáról és megsimogatta a csípőjét.
– Nyomás a zuhany alá, bébi! Vár a munka.
De fényes jókedve volt!

Amilyen őrült nap volt a tegnapi, Mia már picit tartott is attól, mit tartogathat számára a mai nap. Az ébredés utáni vad szex dacára Gabe újabb kúpot helyezett fel az ánuszába, rögtön miután beértek az irodába.
Fogalma sem volt, hogy ezeket a vackokat ennyi méretben gyártják. De már biztos nem lehetett olyan sok hátra, mert a mai már hatalmas volt. Lépni is alig bírt tőle, csak totyogott. Nem akarta, hogy bárki is így lássa közlekedni, ezért a nap jó részét Gabe irodájának fogságában töltötte, és kínlódva ficergett a székében.
Gabe-nek eszelősen sok dolga volt. Három konferenciahívás, két megbeszélés, és egy rakás megválaszolatlan üzenet. Esély se volt egy kis irodai szexre, hogy enyhüljön felajzottsága.
A sírás fojtogatta, és ettől csak még hülyébben érezte magát. A munkaidő lejártával hihetetlenül megkönnyebbült. Semmi másra nem vágyott, mint hogy az az átok kis bigyó kikerüljön végre belőle, és leléphessen az irodából. Majd' szétvetette az ideg. Csak az vigasztalta, hogy nemsokára vacsorázni megy Jace-szel és Ashsel.
Gabe ragaszkodott hozzá, hogy hazavigye, ezért a sofőrje előbb Mia lakása felé kanyarodott. Útközben szinte végig szótlanul ültek, de Gabe végig fogta a kezét. Mintha égető szüksége lett volna a testkontaktusra. Való igaz, egész nap csak pár percet töltöttek kettesben – reggel, amikor felhelyezte a kúpot, és délután, amikor kivette.
Hüvelykujjával körözött Mia tenyerében, miközben kibámult a kocsiablakon. Mia nem tudta, hogy figyelt-e rá, egyáltalán érzékelte-e a jelenlétét, de amikor egyszer megpróbálta elhúzni a kezét, rögtön megszorította, és a tenyerébe zárta.
Talán ugyanannyira hiányzott neki, mint amennyire ő hiányolta. Csacsi gondolat volt, mégis szöget ütött a fejében.
Már közel voltak a lakásához, amikor eszébe jutott, hogy nem beszéltek meg semmit vacsora utánra. Nem tudta, Gabe mire készül. Vajon szeretné, ha később felmenne a lakására? Vagy egyszerűen másnap reggel az irodában találkoznak?
A kocsi megállt a ház előtt, és mikor elkezdett kikászálódni, Gabe megállította.
– Érezd jól magad ma este! Mia elmosolyodott.
– Rendben.
– Holnap reggel találkozunk az irodában. A kocsi itt lesz érted nyolcra.
Ez meg is válaszolta az előbbi kérdést. Kimenőt kapott egész estére. Mikor kiszállt, Gabe mégsem tűnt boldognak, hogy nélküle tölti az éjszakát.

– Holnap találkozunk – köszönt el Mia.
Becsukta az ajtót, nézte, ahogy a kocsi elindul, és azon agyalt, mire gondolhatott Gabe. Sóhajtott, és bement az épületbe, majd fel a lakásába. Csak egy órája volt, hogy átöltözzön, mielőtt Jace érte jön. Mikor belépett a nappaliba, Caroline meglepetten dugta ki a fejét hálószobája ajtaján.
– Csakhogy hazajöttél! Már azt hittem, odaköltöztél Gabe-hez. Mia elmosolyodott.
– Én is örülök, hogy látlak. Caroline odasietett hozzá, és megölelte.
– Úgy hiányoztál, csajszi! Van kedved ma este kaját rendelni és filmet nézni? Mia lebiggyesztette az ajkát.
– Sajnos nem lehet. Jace mindjárt itt lesz értem, ezért nem mentem fel Gabe-hez. Ma este vele és Ashsel vacsorázom. Csak egy kis élménybeszámoló, mert most jött vissza egy üzleti útról. De biztosan szóba fogja hozni Gabe-et is, mert már tudja, hogy neki dolgozom.
Caroline elszontyolodott.
– Basszus! Olyan kár, hogy már csak ilyen ritkán látlak. És féltelek, nehogy túlságosan belehabarodj abba a pasasba. Úgy tűnik, mintha teljesen ki akarna sajátítani.
Mia szomorkásán nézett barátnőjére. Tényleg nem is találkoztak, a lányokkal sem, mióta elkezdődött a viszonyuk Gabe-bel. Nem mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, de korábban rengeteg időt töltött a barátaival, és szeretett velük csavarogni.
– Péntek este bulizunk! – jelentette ki Caroline.
– Összetrombitálom a csajokat, és elmegyünk szórakozni.
– Nem is tudom – habozott Mia. Nem tudta még, mit tervez Gabe péntek estére.
Caroline szúrós szemmel nézet rá.
– Ugye nem kell engedélyt kérned tőle, hogy a barátnőiddel találkozz? Nem vagy a tulajdona, Mia! Mia önkéntelenül összerezzent. Hiszen így volt. A szerződés szerint Gabe rendelkezett a testével, az idejével, mindenével. Nem mintha ezt meg akarta volna osztani Caróval. Sosem értené meg.
Felsóhajtott. Mégis legjobb lesz, ha a barátnőivel tölti az estét. Nem akart eltávolodni tőlük, hiszen szüksége lesz rájuk, ha Gabe továbbáll. Ők lesznek mellette, amikor kutyául fog szenvedni, és ha nem törődik velük, a végén még egyedül fog szűkölni a lakása magányában.
Egyszerűen csak meg kell mondania Gabe-nek, hogy programja van péntek estére, és remélhetőleg megértő lesz.
– Rendben. Péntek este – adta meg magát.
Caroline arca felragyogott, és örömtáncot járt Mia körül.
– Szuperül fogjuk érezni magunkat! Úgy hiányoztál! Semmi sem az igazi, ha te nem vagy itt.
Miát megint elfogta a lelkifurdalás. Hiszen az ő ötlete volt, hogy Caro költözzön oda hozzá, most viszont teljesen magára hagyta őt a közös lakásban.
– Felhívom a lányokat, nehogy valami mást tervezzenek. Vacsi után látlak még? Mia bólintott.
– Igen, ma éjjel itthon alszom.
– Csúcs! Mondd, mihez lenne kedved? És nehogy egyél desszertet! Majd csinálunk csoki krémet, bekucorodunk a kanapéra, és megnézünk egy filmet.
Mia szélesen elmosolyodott.
– Tökéletes!
– Oké, akkor hagylak is nyugodtan készülődni – felelte Caroline, és a szobájába hessegette.
Mia bement, kibújt a szoknyájából, és elővette a kedvenc farmerét. Ebben a lyukacsos szárú, flitteres zsebű csípőfarmerben érezte magát a legkényelmesebben. Még koplalni is hajlandó lett volna azért, hogy három év után is kép2beleférjen. Kell ennél jobb indok, hogy vigyázzon a vonalaira?
Felvett egy trikót és egy ejtett vállú felsőt, aztán a fürdőbe ment, hogy megigazítsa a haját és a sminkjét.
Már nagyon várta az estét Jace-szel és Ashsel. Szeretett velük lógni, kellemesen ellazult, és sokat ugratták egymást. Mintha két bátyja lett volna, bár Ash állandóan flörtölt vele. De teljesen ártalmatlan volt – legalábbis rá nézve. Más nők számára viszont halálos. Ő azonban csak családtagként tudott gondolni rá. Gabe persze más tészta volt…
Minél többet gondolt a péntek estére, annál jobban várta, hogy kimozduljon végre a csajokkal. Carónak igaza volt, hogy nem is látták, mióta elvállalta az állást Gabe mellett. Gabe olyan volt… mint a függőség. Teljesen felemésztette. Ráadásul aláírta a szerződést, hogy minden idejével ő rendelkezhessen, és azt tegye vele, amit csak akar. Ha a lányok ezt megtudnák, azon nyomban elmegyógyintézetbe küldenék.
Feltett még egy réteg szemspirált és egy icipici rúzst. Éppolyan halvány rózsaszínűt, mint a lábán a körömlakkja. Aztán feltűzte a haját egy nagy csattal laza kontyba. A nappaliba visszatérve csábító csokoládéillat fogadta.

– Istenem, Caro, ez mennyei! – sóhajtott. Caroline felnézett rá a tűzhely mögül, és elmosolyodott.
– Még a mogyoróról is lemondok, csakis a te kedvedért.
– Túl jó vagy hozzám! – felelte Mia. Leült a bárszékre Caróval szemben, és rákönyökölt a konyhapultra.
– Szóval, hogy megy a munka? – kérdezte barátnőjét. Caroline abbahagyta a kevergetést egy pillanatra, elzárta a gázt és letette a fakanalat a lábos mellé. Felhúzta az orrát, és fancsali képet vágott.
– A főnök még mindig egy faszfej. Állandóan rám akar mászni, ahelyett hogy dolgozna. Ha sikerül végre elég pénzt félretennem, keresek egy másik állást.
Caroline nagy levegőt vett, és felnézett.
– Megismerkedtem valakivel… Mia közelebb hajolt hozzá.
– Mesélj! Komoly a dolog?
– Talán, még nem tudom. Még csak dumáltunk. Sms-eztünk. Istenem, úgy izgulok, mint egy tinilány. És üldözési mániám van. Tudod, Ted óta.
Mia felsóhajtott. Caro utolsó kapcsolata kész katasztrófa volt. Találkozott Teddel, azonnal belezúgott, aztán fél év együtt járás után kiderült róla, hogy felesége van és két gyereke. Ekkora pofára esés után nem is csoda, ha gyanakvó volt.
– Azt hiszed, hogy nős? Caroline lebiggyesztette a száját.
– Nem tudom. Valami van. Vagy csak agyamra ment az a sztori Teddel. Egy részem menekülne, mielőtt még belehabarodom, a másik részem azt gondolja, hülye vagyok, ha nem adok neki egy esélyt.
Mia összeszorította az ajkát, és elgondolkodva nézett barátnőjére.
– Tudod, Jace lenyomoztat mindenkit, akivel randizom. Megkérhetem, hogy nézzen utána egy kicsit a te pasidnak is. Legalább egy kicsivel többet tudsz róla, mielőtt kitennéd a szűrét.
Caroline hitetlenkedve nézett rá.
– Ez komoly?
– Sajnos igen – nevetett Mia.
– Ha egy srác csak érdeklődni kezd irántam, ő már akcióba lendül.
– Hű, ez durva! Nem tudom, hogy szeretném-e, hogy Brandont is lenyomoztassa – Caroline habozott.
– De ha nős, vagy van valakije, akkor nem akarok tőle semmit, érted?
– Mesélj még róla – kérlelte Mia.
– Majd ma este szólok Jace-nek. Az még nem bűn, ha egy kicsit utánanéz. Nem a személyiségét akarjuk ellopni! Bár biztos vagyok benne, hogy Jace-nek ez is menne.

– Kidobó a Vibe-ban, tudod, abban a klubban, ahová péntek este megyünk. A vezetékneve Sullivan.
– Rendben, meglátom, mit tehetek – Mia átnyúlt a pulton, hogy megfogja Caroline kezét.
Megszorította, és azt mondta:
– Minden rendben lesz!
Caroline mélyet sóhajtott.
– Remélem is. Nem akarok még egyszer hülyét csinálni magamból.
– Nem te voltál a hülye, hanem ő. Te csak beleszerettél valakibe, és jóhiszeműen belementél egy kapcsolatba.
– Utálok másodhegedűs lenni – mormolta Caroline. Nem csoda, ha kirázta a hideg már attól is, ha csak eszébe jutott az a sztori. A pasas felesége, megvárta, és nekitámadt Mia háza előtt. Csúnya jelenet volt, és teljesen váratlanul érte. Nemcsak a leleplezés küldte padlóra, hanem a sokk is, hogy a felbőszült, féltékeny feleség rárontott.
Mia telefonja megcsörrent Jace csengőhangján. Gyorsan kinyúlt érte, és felvette.
– Szevasz! – üdvözölte a bátyját.
– Most értünk ide. Kész vagy, vagy akarod, hogy felmenjünk?
– Nem kell, mindjárt lemegyek.
– Rendben, várunk. Mia letette a telefont és lecsusszant a székről.
– Később találkozunk. Alig várom már, hogy megkóstolhassam azt a csoki krémet!
Caroline integetett, Mia pedig kilépett az ajtón, és a lifthez ment. Egy perccel később már lent volt az utcán, és megpillantotta Jace kocsiját. Dögös fekete BMW-je mindig úgy csillogott, mintha most gördült volna ki a szalonból.
Ash kiszállt, és intett neki, aztán széles mosollyal kitárta előtte a kocsiajtót.
– Helló, szépségem – üdvözölte. Megpuszilta, és betessékelte a hátsó ülésre.
– Szia, kicsim! – köszönt neki Jace, amikor beült. A kocsiból áradt a méregdrága férfias elegancia.
– Na, milyen volt Gabe, miután visszamentetek az irodájába a Lisa- balhé után? – tudakolta Ash.
– Remélem, nem kevertelek bajba a nagy számmal.
Mia igyekezett elnyomni a zavarát, próbált lazának tűnni és nem elpirulni.
– Semmi különös. Csendes volt és magában dúlt-fúlt. Nem sokat beszéltünk, mielőtt eljöttem.
Jace a fejét ingatta.
– Remélem, meg sem fordul a fejében, hogy visszafogadja. Az a nő egy kígyó. Fogadok, hogy csak a pénze miatt dörgölőzik hozzá, mert ő a fenekére vert a sajátjának.
Mia felhúzta a szemöldökét.
– Biztos vagy ebben? De hát nem kapott egy halom pénzt a váláskor? Úgy értem, arcátlanul sokat?
Gabe-nek komoly vagyona volt, és a pletykák szerint a nő rendesen megkopasztotta a váláskor. Nem mintha ez megrázta volna Gabe-et, de Lisa annyi pénzt kapott, amennyiből bárki vígan elszórakozhat az élete végéig. Vagyis egy átlagember…
– Egész pontosan tudom, mert felhívtam pár embert, miután kisétált az irodából.
Hűha, ez érdekesen hangzott. Először is az, hogy Lisának anyagi gondjai voltak, másodszor pedig hogy Jace ilyen villámgyorsan utánanézett. Nem mintha ez nagyon meglepte volna Miát, hiszen ők hárman mindig összetartottak.
A válásakor is melléálltak, bár nevetségesnek tűnhet, hogy Gabe-nek valaha is szüksége lehetett támogatásra. Szövetségük szétzúzhatatlan volt, és remélte, hogy ez akkor is így maradna, ha Jace egyszer rájönne a kapcsolatukra Gabe-bel.
Eszébe jutott Caro dilemmája.
– Ha már szóba került, utána tudnál nézni egy Brandon Sullivan nevű pasinak? A Vibe klub kidobója. Semmi különös, csak a legfontosabbak. Nős-e, van-e valakije, volt-e már büntetve…
Jace lefékezett a pirosnál. Ashsel együtt hátrafordultak, és gyanakvón néztek Miára.
– Csak nem valaki, akivel randizgatsz? – tudakolta Jace.
– Egy kidobó, Mia? Sokkal jobbat is kaphatnál, szívem – dorgálta Ash. Mia a fejét rázta.
– Nem én, hanem Caroline. Mondtam neki, hogy megkérlek, nézz utána a pasasnak. Paranoiás szegény, mióta a volt fiúja átverte.
Jace töprengő képet vágott, miközben gázt adott.
– Tényleg, egy nős pasival járt, nem? Emlékszem, hogy meséltél róla.
– Igen, pontosan róla van szó – sóhajtott Mia.
– Csúnyán elbánt Caróval. Ő nem ilyen lány. Úgy értem, sosem randizna nős pasival.
Olyan kedves és jólelkű, és az a faszi mesterien behúzta a csőbe. Nem szeretném, ha újra megtörténne vele.
– Majd intézkedem – ígérte meg Jace.
– Mondd meg Carónak, hogy ne aggódjon. Holnap első dolgom lesz lenyomoztatni a pasast.
– Te vagy a legszuperebb báty! – ujjongott Mia. Jace rámosolygott a visszapillantó tükörből.
– Hiányoztál, kicsim. Rég lógtunk már együtt.
– Te is hiányoztál – felelte lágyan Mia. Valójában már azelőtt is ritkán látták egymást, hogy a viszonyuk Gabe-bel elkezdődött. Jace rengeteget dolgozott, Mia ezért is ment el a megnyitóra, hogy végre lássa. Sorsfordító éjszaka volt. Sosem gondolta volna, hogy a döntése, hogy elmenjen egy unalmas koktélpartira, ennyire drámaian megváltoztathatja az életét.
A bisztrótól egysaroknyira leparkoltak. Ash kinyitotta az ajtót, és kisegítette Miát a kocsiból. Jace-szel két oldalról belekaroltak, így sétáltak végig a nyüzsgő utcán, miközben már alkonyodott.
A bisztró csendes volt. Általában csak késő estére telt meg, és még kissé korán volt a vacsorához. Ash egy sarokasztalhoz vezette őket, amely az utcára néző ablak mellett állt. Egy fürge pincérnő rögtön ott termett, hogy felvegye a rendelésüket. Nyál csorgatva bámult Ashre és Jace-re, mintha fel akarná falni őket.
Fiatalabb volt Miánál, legfeljebb húszéves. Biztosan egyetemista, aki pincérkedéssel keres egy kis zsebpénzt. Ami azt jelentette, hogy talán tizennyolc évnyi korkülönbség is volt közte és a két férfi között. Nem mintha ez sokkal több lett volna, mint amennyi elválasztotta őt és Gabe- et, mégis iszonyú fura volt, hogy egy szinte még tinédzser lány flörtöl a bátyjával és a barátjával.
A röpke kis évődés után rendeltek. Mia farkaséhes volt. Ha már úgyis várt rá a csokikrém otthon, miért is ne rúghatna ki a hámból egy kicsit? Ha Gabe-bel lett volna, talán salátát rendel, de Jace-szel és Ashsel elengedhette magát, így hát egy nagy adag nachót rendelt.
Végül nem is érte be ennyivel, és a fiúk tányérjáról is ellopott pár falatot.
Az este pompásan telt, egész végig nevettek és ugratták egymást. Miután eltolta magától a tányérját, mert már majd' kipukkadt, Mia odahajolt Jace-hez, és megölelte.
– Úgy szeretlek! – mondta, miközben magához szorította bátyját.
– Köszönöm a ma estét! Pontosan erre volt szükségem.
Jace magához ölelte és egy puszit nyomott a homlokára.
– Minden rendben veled, kicsim?
– Igen. Minden tökéletes!
Mia nem hazudott. Ez az este életmentő volt számára. Kapcsolata Gabe-bel olyan heves és mindent elsöprő volt, hogy könnyű volt elveszni benne és elfeledkezni minden másról. A családjáról, a barátairól, és önmagáról is.
– Komolyan mondod, hogy minden rendben? – faggatta tovább Ash, és úgy nézett rá, mintha a tekintetével át tudna hatolni a bőrén.
– Biztosan jól érzed magad az irodában?
Erre Jace is kérdőn nézett rá.
– Van valami, amiről nem tudok?
– Jól vagyok, Jace! – felelte Mia. Őszinte volt. Talán nem volt mindig biztos abban, merre tart, de tudta, hogy a helyén van. És rendben lesz akkor is, ha az a viharos kapcsolat véget ér. Jobban fogja érezni magát a bőrében, mint azelőtt. kép
– Ugye, elmondanád nekem, ha lenne valami gond? – mondta lágy hangon Jace, miközben mélyen a húga szemébe nézett.
Ez nem kérdés volt, és nem is úgy hangzott. Állítás volt, melyre megerősítést várt.
– Mindig a bátyám leszel, Jace. Ez pedig sajnos azt jelenti, hogy mindig hozzád fogok szaladni, ha barmi bajom van.
Elgondolkodva rámosolygott bátyjára, felidézve magában azokat az időket, amikor még kislányként pátyolgatta. Talán azért nem nősült meg és nem alapított családot, mert az ő felnevelésével volt elfoglalva? Ez elszomorította volna Miát, hiszen Jace-ből csodálatos apa válhatott volna. Ám ő a jelét sem mutatta annak, hogy szeretne megállapodni. Ráadásul ha igaz, hogy Ashsel ugyanazokat a nőket vitték ágyba, úgy nem is lehet hagyományos értelemben kapcsolatot kezdeni.
– Ebben semmi sajnálni való nincs. Másra sem vágyom, kicsim! – felelte Jace.
– Csak hogy tudd, rám is mindig számíthatsz, ha Jace épp nincs a közelben – tette hozzá Ash.
Látszott, hogy mindketten komolyan aggódnak érte. Talán ennyire feltűnő volt, hogy felkavart? Talán az arcára volt írva, mit csinálnak titokban Gabe-bel? Nem vette észre, hogy valami is megváltozott volna rajta, mégis mintha a közelében mindenki érezte volna a belső nyugtalanságát.

– Nagyon kedves tőletek – felelte Mia.
– De tényleg jól vagyok. Gabe-nek igaza volt abban, hogy elbújtam a világ elől a La Patisserie- ben. Szükségem volt egy kis lökésre, hogy elinduljak a jó irányba. Nem azt mondom, hogy életem végéig személyi asszisztensként szeretnék dolgozni, de Gabe lehetőséget adott arra, hogy végre komoly munkatapasztalatot szerezzek, ne csak kávéfelszolgálásban.
– Ha ez boldoggá tesz, ám legyen! – sóhajtott Jace.
– Csak azt akarom, hogy boldog légy. Mia mosolygott.
– Az vagyok!
Még egy darabig üldögéltek és beszélgettek, aztán Jace kérte a számlát, majd miután a pincérnő kihozta, elővette a hitelkártyáját, és becsúsztatta a bőrmappába. Ebben a pillanatban a bejáratnál feltűnt egy magas, csinos barna nő, és feléjük tartott.
Mia először azt hitte, a mosdóba megy, de olyan elszántan figyelte Jace-t és Asht, hogy ebből rájött, a nőnek köze van hozzájuk.
– A francba! – mormolta Ash. Jace felnézett, mikor megállt az asztaluknál. A nő szeme villogott, tizennégy karátos mosolya hamisan csillogott. De amikor Miához fordult, megkeményedtek az arcvonásai.
– Ash, Jace, látom, kedvetek szottyant egy kis olcsó szórakozásra – jegyezte meg gúnyosan.
Mia szeme elkerekedett. A mindenit, ez a nő egy másodperc alatt vérig sértette. Végignézett magán – vajon ennyire pocsékul fest? Jace jeges tekintettel nézett a nőre. Ez a nézése mindig megijesztette Miát, mert azt jelentette, hogy bátyja nagyon, de nagyon dühös.
– Miss Houston – köszönt Jace ridegen.
– Ő a húgom, Mia, és bocsánattal tartozom neki a neveletlen viselkedése miatt. A nő elvörösödött, és halálra váltan festett. Mia majdnem megsajnálta, de az előbbiek után… nem, inkább mégsem.
Ash sem tűnt kevésbé ingerültnek, mint Jace. Felvette az asztalról a számlatartó mappát, és intett a pincérnőnek. Úgy átnézett a barna hajú nőn, mintha ott sem lenne.
– Elnézést – mondta a nő halkan, de közben nem nézett Miára. Továbbra is Jace-t és Asht bámulta, mintha ő nem is ülne az asztalnál. A helyzet kezdett iszonyú kínossá válni. Legszívesebben odaszólt volna a nőnek, hogy szedje össze a maradék méltóságát, és tűnjön el.
– Mindent megbeszéltünk, mikor elköszöntünk egymástól – szólalt meg Ash.
– És most, ha megbocsát, szeretnénk az estét Miával tölteni, és rendezni a számlát a pincérnővel, aki pontosan ott áll maga mögött.
Mia rögtön rájött, hogy a nő csakis az egyik édes hármas csajuk lehet. Úgy nézett a két férfira, mint aki mindkettőjükkel volt már intim kapcsolatban. Jace felkelt az asztaltól. Arcvonásai megkeményedtek, szeme fenyegetően villogott.
– Légy észnél, Erica. Menj haza. Ne csinálj jelenetet. Legkésőbb holnap megbánnád. Aztán kézen fogta Miát, felhúzta az asztaltól, és egy lépést tett előre a nő felé. Erica összehúzta a szemét, szája elkeskenyedett.
– Csak azt bánom, hogy valaha is leálltam kettőtökkel – sziszegte, majd sarkon fordult, és kimasírozott a bisztróból.
– Zaklat titeket ez a nő? – kérdezte Mia halkan.
– Elég fura, hogy az összes manhattani étterem közül épp ide jött be, ahol mi vacsoráztunk. Sem Jace, sem Ash nem akart erre válaszolni. Mindketten úgy festettek, mint akiket majd' szétvet az ideg. Mia még komikusnak is tartotta volna a közjátékot, ha nem lettek volna mindketten ennyire ingerültek.
Elsétáltak Jace kocsijához és beszálltak. Jace a visszapillantó tükörbe nézve mondta:
– Sajnálom, ami az előbbi történt, Mia. Mia elmosolyodott.
– Nem újdonság számomra, hogy tapadnak rátok a nők. És ha legközelebb megint ilyen olcsó szórakozáshoz támadna kedvetek, csak szóljatok. A kaja zseniális volt, legalább két kilót híztam! Otthon pedig újabb két kilót fogok, mert vár rám az isteni csoki krém, amit Caroline készített.
Ash felhördült.
– Az isten szerelmére, legalább ne emlegesd azt az epés megjegyzését. Micsoda ribanc! Nem hiszem el, hogy volt képe így megsérteni.
Mia megrándította a vállát.
– Nem hiszem, hogy bármit is számított volna, ha ki vagyok öltözve. Úgyis megtalálta volna a módját, hogy beszóljon nekem. Hogy képzelem, hogy kisajátíthatlak benneteket!
Jace fintorgott, és nem szólt, csak feszülten egymásra pillantottak Ashsel. Mia majdnem felnevetett. Tudta, mi a dörgés, és vicces volt, hogy ők ketten azon aggódnak, vajon mennyit érthetett az egészből. Amikor Mia lakásához értek, nem találtak parkolóhelyet. Ash kiszállt vele, hogy bekísérje, Jace pedig tett egy kört a tömb körül, hogy pár perccel később felvegye.
– Köszönöm a vacsorát, Ash. Remekül éreztem magam – köszönt el Mia, amikor már bent voltak a liftnél.
Ash megpuszilta, Mia pedig beszállt a liftbe.
– Holnap találkozunk az irodában – búcsúzott Ash.
Mia integetett, aztán becsukódott előtte a liftajtó. Különös este volt, és magában kuncogott, mikor a bisztróban történt jelenetre gondolt.
A telefonja zümmögött, és benyúlt a táskájába érte, mikor a lakása ajtajához ment. Látta, hogy üzenete érkezett Gabe-től.

REMÉLEM, JÓL SIKERÜLT A VACSORA. ÜZENJ, HA RENDBEN HAZAÉRTÉL.

Mia szíve megdobbant az üzenettől. Gabe aggodalma, vagy talán birtoklásvágya – ezt nem tudta eldönteni – melengette a szívét.
Gyorsan válaszolt az üzenetre, és mosolyogva belépett a lakásába.

MOST ÉRTEM HAZA. KLASSZ VOLT! HOLNAP TALÁLKOZUNK.

Csajozási tanácsok

fel